Az árvíz elől menekülő állatoknak azzal segíthetünk, ha nem zavarjuk őket

A természetvédelmi területek a vadvédelemre hívják fel a figyelmet. Az árvíz nem csak a kedvtelésből tartott állatokra veszélyes.

A Pilisi Parkerdő a közutak lezárása esetén erdészeti útjait megnyitja az árvíz miatt elzárt települések vészhelyzeti ellátását biztosító járművek számára.

A 2013-as nagy árvíz tapasztalatai alapján így a Pilismarótot a Két-Bükkfa-nyereggel (Esztergom-Dobogókő- Pilisszentkereszt elágazás) összekötő erdészeti úton a kerékpárosbarát sorompókat szükség szerint kinyitják a vészhelyzetben szolgálatot teljesítő járművek számára. A várható forgalomnövekedés miatt az erdőgazdaság arra kéri a gyalogos/kerékpáros erdőlátogatókat, hogy a veszélyhelyzet idején kerüljék el az útszakaszt.

2013_dunakanyar_arviz_1 (1)

Elárasztott út a 2013-as nagy dunai árvíz idején

Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.

A Pilis Parkerdő a turistáktól azt kéri, hogy lehetőség szerint kerüljék el a vízpartok közelében található erdőket és legyenek tekintettel a vészhelyzetben segítséget nyújtó, erdőben közlekedő gépjárművekre!

A Duna vízgyűjtő területén pár nap alatt lehullott nagy mennyiségű csapadék rendkívüli árvízi helyzetet okoz a Dunán. Erdőlátogatási tilalmat rendeltek el 2024. szeptember 18-tól a közvetlen életveszély elhárítása és a vadak védelme érdekében a Gemenci-erdőben a Berek.hu beszámolója szerint. A tiltás a teljes Gemenci-erdőre, valamint a Mohács és Paks környékén, a Duna hullámterében lévő erdőterületekre és az azok közötti egyéb, erdőgazdálkodási tevékenységet szolgáló földterületekre vonatkozik. A vadászok is résen vannak, több fronton segítik a vadvédelmet.

A vadak védelme érdekében lépnek fel

Nem csak a menhelyi állatok, a vadak is veszélybe kerültek az ország több pontján az árvíz miatt. A Szigetújfalu Polgárőr Egyesület Facebook-posztban hívta fel a figyelmet arra, hogy a kutyasétáltatók is vigyázzanak, segítsék a területen élő vadak életben maradását.

„A Duna árterületéről a vadállomány száraz területet keresve a gát túloldalára húzódik. Kérjük, a gáton ne sétáljanak, ne motorozzanak, legfőképpen ebben a helyzetben a kutyasétáltatást, kutyák szabadon engedését is kerüljék, mivel a vadak megriadnak, és visszafordulnak a víz irányába, és ez a pusztulásukhoz vezethet. Közös felelősségünk az állatok védelme, legyünk több megértéssel irányukba ebben az időszakban” – írják.Magyar vizsla áll a vízben

Árvíz idején ne a gáton sétáltassunk kutyát

A vadászok is készenlétben vannak

A vadállománnyal kapcsolatban az Az Én Kutyám megkérdezte Ujhelyi Tamás vadászt is. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a helyi vadásztársaságokra milyen szabályok vonatkoznak árvízi helyzetben. Amint arról a szakember tájékoztatott, az ehhez hasonló időszakokban a vadászat tilos, és életbe lép a vadvédelem.

Nem csak az a fontos, hogy ilyenkor ne zavarjuk a vadat, kiváltképpen a búvóhelyeket kell háborítatlanul hagyni, és az is fontos, hogy azok mások általi zavarását ne engedjük

– mondta Ujhelyi Tamás vadász.

Különlegesen szélsőséges esetekben a vadásztársaságok a katonaság segítségét is igénybe vehetik, sőt, hangosbemondón, írásban közzétett felhívásokon, illetve akár a területek őrzésével is gondoskodnak a vadak megsegítéséről.

Az áradások nem csak közvetlenül jelentenek veszélyt a megriadt vadállományra, utólag is komoly fenyegetettségnek vannak kitéve a vadak. Az éhség és különböző fertőző betegségek ilyen esetben sokkal inkább fenyegetik őket.

Érd polgármestere arra kéri a helyieket, hogy amíg a Duna vissza nem húzódik, a vadak nyugalma, valamint a saját biztonságuk érdekében, ne sétáljanak a gáton, a Téglagyár környékén, a Sánc-hegy lábánál.

„Ha a megriadt állatokat most megzavarjuk, félelmükben visszafordulhatnak a víz irányába, ami a halálukhoz vezethet. Kérek mindenkit, hogy amíg az árhullám elvonul, ne menjenek le a Dunához megnézni a vízállást, a kutyákat szigorúan csak pórázon sétáltassák (A behívható kutyákat is!), lehetőség szerint még pár napig ne a Duna-part közelében sétáljanak, ne menjenek a gátra futni, kerékpározni, motorozni!” – olvasható a posztban.