Élőhal-kereskedelem: karácsonyi vérengzés

A karácsonyi asztalra szánt, élő halakkal kapcsolatos méltatlan bánásmód kapcsán felhívással fordult a Fauna Egyesület minden, az állatokkal együtt érző emberekhez.

A Fauna, amely tavaly karácsony előtt indított kampányt az élőhalak árusításának és levágásának jelenlegi gyakorlata ellen, felhívásában hangsúlyozta: az idén valamelyest javult a helyzet e téren annak nyomán, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium utasítást adott az állatorvosoknak az élőhal-kereskedelemmel kapcsolatos szabályok betartásának fokozott ellenőrzésére, számos helyen azonban továbbra sem történt érdemleges változás.

Bár az élőhal-kereskedelem elfogadott és törvényes, a halak nem megfelelő kábítása és az, hogy a humánus levágás nem biztosított, az állatok számára szenvedéssel és fájdalommal jár, sőt állatkínzásnak minősíthető, holott egy kis jóakarattal és odafigyeléssel mindez elkerülhető volna – mutat rá az állatvédő egyesület.

halak

Mivel a legtöbb árusító helyen, különösen a szupermarketekben és bevásárlóközpontokban nincs megoldva a halak leölése – az eladóknak általában nincs rá képesítése – a vásárló gyakorta elkábított élő halat tartalmazó szatyorral távozik. Halbiológiai kutatások tanúsága szerint azonban az élőhal-kereskedelem – ebben a formájában – mentális és fizikai szenvedést okoz a halaknak – figyelmeztet az állatvédő szervezet felhívása, ezért aki bármilyen rendellenességet tapasztal az élőhal-kereskedelemben – túlzsúfolt akvárium, zavaros víz, haltetemek – azonnal jelentse a bolt vezetőjének vagy a környékbeli hatósági állatorvosnak – kéri a vásárlókat az egyesület.