Normafa

Normafa

Tegnap napvilágra került a Normafa tervezett átalakításainak környezetvédelmi hatásvizsgálata. A civil szervezetek és a helyben élő emberek véleményét is figyelembe véve a kerületi önkormányzat a természeti értékeket megőrző tájrehabilitáció mellett döntött.


A WWF Magyarország az elmúlt másfél évben önkéntesek bevonásával segített a Normafa természeti értékeinek felmérésében, valamint több egyeztetés illetve terepbejárás során adott hangot szakmai álláspontjának. „A párbeszédre való nyitottság és a felelős döntéshozatal jeleként értékeljük, hogy érveinket az Önkormányzat figyelembe vette a tervek előkészítése során” – mondta el Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője.

A XII. kerületi Önkormányzat tegnap sajtótájékoztató keretében mutatta be a budai Normafa környékére elkészített Natura 2000 hatásvizsgálat eredményeit. A neves szakemberek bevonásával elkészült tanulmány a terület országosan is kiemelkedő természeti értékei mellett rávilágít a legfontosabb veszélyeztető tényezőkre – többek között a becserjésedésre, a szárazodásra, illetve az intenzív emberi jelenlét hatásaira. Pokorni Zoltán polgármester hangsúlyozta a Hegyvidékhez tartozó Normafa egyedülálló értékeit, amelynek fejlesztése során alapvető elv a „kevesebb több”. Elmondta, hogy az elmúlt másfél évben – többek között a zöld civil szervezetekkel – történt egyeztetései után elvetették a jelentős beavatkozásokkal járó fejlesztések koncepcióját. Nem épül a jövőben ülőlifttel támogatott és hóágyúzott sípálya a Harang-völgyben, illetve téli-nyári bob-pálya sem lesz a Normafán. Helyette a terület élőhelyeinek helyreállítása, az építészeti műemlékek megmentése és a gyalogos turizmus céljait szolgáló infrastruktúra korszerűsítése kerül a fejlesztés középpontjába. Az úthálózat átalakításával a terület több irányból is jobban megközelíthető lesz, ami csökkenti a Normafa egyes részeinek túlterheltségét.

„Elismerésre méltó pozitív fordulatnak tartjuk, hogy a korábban felmerült sportcentrum fejlesztés helyett a természetvédelem és a hagyományos természetjárás szempontjai kerületek előtérbe” – mondta Gálhidy László. „A Normafa élővilága, tájképi értékei országosan is egyedülállóak, amelynek kezelése nagy felkészültséget kívánó, összetett feladat. Egyetértünk azzal is, hogy az Önkormányzat az erdők kezelésében a Pilisi Parkerdő által bevezetett un. szálaló gazdálkodást kívánja folytatni, illetve az erdei élővilág számára létfontosságú holt faanyag egy része is a területen maradhat. Szintén indokoltnak tartjuk a gyepterület szakszerű kaszálásának újbóli rendszeresítését – foglalta össze a programvezető.

A WWF Magyarország bízik abban, hogy a Normafa rehabilitációja a város és a természet együttélésének iskolapéldája lesz, európai szinten is.